skedsports.com

skedsports.com

Az itt alkalmazott formai elemeket már ezer más telefonnál láttuk korábban. A hátlap műanyagból készült, kicsit bazárian tükröződik, üveg hatást keltve, és az ujjlenyomatok is meglátszódnak rajta. De ez nem gond, mert hát úgyis azonnal be kell dugni egy tokba, hiszen a készülék nem bírja a vizet, a port és az ütéseket. USB-C 3. 1 csati került rá, és a fejhallgató kimenetet sem spórolták le. Ebből is látszik, hogy ez a port vékony modellekre is rákerülhet, hiszen az Oppo Reno5 5G mindössze 7, 9 mm vastag. A súlya egyébként 172 gramm, ami a megszokottnál könnyebb. A gombok jó helyen vannak, nem lötyögnek, az összeszerelés kifogástalan minőségű. Kamera Az Oppo Reno5 5G kamerájára a cég nagyon büszke, de nem igazán értjük, hogy miért. Meglehetősen középszerű képalkotási tulajdonságokkal bír ugyanis. A 64 megapixeles, f/1. 7 rekeszértékű, fázisfókuszú főkamera nem rossz, akár kevés fénynél is lehet vele épkézláb felvételeket lőni, de azért ez már ebben a kategóriában alapelvárás. Viszont a nagyon sötétet elég rosszul tolerálja.

  1. Oppo okostelefon tesztek - Mobilarena

Oppo okostelefon tesztek - Mobilarena

Magyarországon is elkezdték árulni hivatalosan az Oppo Reno5 5G mobilt, mi pedig megnéztük, hogy mit tud, hogy megéri-e megvenni. Oppo? Az Oppo márkanevet itthon eddig csak a beavatottak ismerhették, hiszen a bár a cégnek majd két évtizedes múltja van, eddig itthon hivatalosan nem lehetett megvásárolni a termékeit. 2021 nyarán viszont mindez megváltozott, ugyanis a gigantikus BBK konszern alá tartozó vállalat létrehozta hazai kirendeltségét, és a boltokba is küldték az első modelleket. Az Oppo Reno5 5G is egy ilyen fecske, konkrétan egy okostelefon, mi pedig megnézhettük, hogy mit tud a valóságban. Hogy tényleg egy új sikersztori kezdődik-e egy olyan készülékkel, ami felrobbantja a piacot…. Azt mindenesetre érdemes leszögezni, hogy gyilkos mezőnybe dobták be, hiszen abban a kategóriában ahol versenyez, jó pár elég király ár/érték arányú készülék található. Azt lehet tudni előre, hogy szegény Reno5-nek nem lesz könnyű dolga, de nézzük, hogy megbirkózott-e a feladattal. Totál átlagos külső Dizájn szempontjából az Oppo Reno5 5G semmi extrát nem kínál.

oppo telefon vélemények 2017 oppo telefon vélemények e
  • Oppo telefon vélemények pro
  • Oppo telefon vélemények
  • Oppo okostelefon tesztek - Mobilarena
  • Két mobillal és három fülessel kezdi a hazai terjeszkedését az Oppo | 24.hu
  • Olcsón érkezett meg az Oppo A16s - telefonteszt.hu
  • Oppo telefon vélemények z
  • Budapest XVI. kerület Nyílhegy utca - térképem.hu
  • Lakberendezési áruház székesfehérvár

Technikai jellemzők Termék típusa: Okostelefon Operációs rendszer: Android 11 (ColorOS 11. 1) Processzor: Qualcomm SM7250 Snapdragon 765G 5G, nyolcmagos Processzor sebesség: 1x2. 4 GHz Kryo 475 Prime & 1x2. 2 GHz Kryo 475 Gold & 6x1. 8 GHz Kryo 475 Silver Kapacitás: 128 GB Memóriakártya foglalat: Nem Memóriaméret: 8 GB Szenzorok: Ujjlenyomat olvasó, Gyorsulásmérő, Giroszkóp, Közelségérzékelő SIM kártya mérete: Nano-SIM (4FF) Cikkszám: 1358667 Kijelző Képernyőátló: 16. 33 cm Képernyőátló (col): 6. 43 col Kijelző mérete cm / inch: 16. 33 cm / 6. 43 col Felbontás (Ma x Szé): 2400 x 1080 pixel Kijelző: AMOLED Felbontás szélesség: 1080 pixel Felbontás magasság: 2400 pixel Pixelsűrűség: 409 ppi Képfrissítés: 90 Hz Érintőkijelző: Igen Érintőkijelző típus: Kapacitív érintőképernyő Camera Hátsó kamera: Quad Cam Hátsó kamera felbontás: 64 megapixel Hátlapi kamera tulajdonság: 64 megapixel (f/1. 7, széles) + 8 megapixel (f/2. 2, ultraszéles) + 2 megapixel (f/2. 4, makró) + 2 megapixel (f/2. 4, mélység) Előlapi kamera: Single Cam Előlapi kamera felbontása: 32 megapixel Előlapi kamera tulajdonság: f/2.

Új csúcskategóriás táblagéppel készül a Honor A kínai vállalat a legújabb szivárgások szerint hamarosan egy új csúcskategóriás táblagépet dobhat piacra. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig róla. A Honor az utóbbi időszakban nem csak az okostelefonok terén lépett emelkedő pályára, hanem a tablet és a számítógép piacon is. A tavalyi évben mutatták be a Honor V7 Pro készüléket, aminek most idén megérkezhet […] The post Új csúcskategóriás táblagéppel készül a Honor appeared first on GSMring. GSM Ring - 7 órája Már nem frissül tovább a Samsung Galaxy S9 sorozat A dél-koreai vállalat, egyik legnépszerűbb sorozatára a napokban hivatalosan is véget ért a frissítési sorozat. Már nem frissül tovább a Samsung Galaxy S9 sorozat. A Samsung kétségkívül, azok közé a cégek közé tartozik, akik leghosszabb ideig támogatják a készülékeiket frissítésekkel, de sajnos minden terméknek eljön az a korszaka, amikor megszüntetik a támogatottságot, csak úgy, mint […] The post Már nem frissül tovább a Samsung Galaxy S9 sorozat appeared first on GSMring.

Tervezd meg saját OPPO telefontokod! Az webáruházban fontosnak tartjuk, hogy a hazánkban kevésbé ismert márkák telefonjaira is kínáljunk megfelelő tokokat, annak érdekében, hogy a felhasználóknak ne kelljen kockázatot vállalva tokot rendelnie a külföldi aukciós oldalakról. Kínálatunkban számos gyönyörű grafikával vagy fotóval ellátott tok található, azok a felhasználók azonban, akik konkrét ötlettel rendelkeznek, létrehozhatják álmaik telefontokját könnyen használható tervezőnk segítségével. A tervezőalkalmazásba egy vagy több fénykép is feltölthető. Érdemes olyan képek mellett dönteni, melyek megfelelő minőségűek és a lenyomaton is szépen fognak mutatni. A dizájn a felhasználó kedvenc idézetével vagy bármilyen más, tetszőleges szöveggel is gazdagítható. Megbízható védelmet nyújtó, fényképes tokok Kínálatunk legnépszerűbb tokjai a FLEXmat Case széria darabjai, melyek megbízható védelmet nyújtanak a telefon hátlapjának és széleinek. Az OPPO telefonokra való, nyomtatható tokok dizájnját a felhasználó maga alkothatja meg.

GSM Ring - 8 órája Újabb LG okostelefonok kapják meg az Android 12-es rendszert Az LG most újabb okostelefonokra jelentette be a legújabb rendszer frissítéseket, amik hamarosan elérhetőek lesznek. Mutatjuk a részleteket. Habár az LG a tavalyi év elején hivatalosan bejelentette, hogy kilép az okostelefon piacról mégis jelen vannak még, valamilyen formában. Ezt azért mondhatjuk, mert még mindig küldik a frissítéseket a mobilkészülékeikre és állítólag még jó pár évig […] The post Újabb LG okostelefonok kapják meg az Android 12-es rendszert appeared first on GSMring. GSM Ring - 1 napja Itt a legújabb AnTuTu top 10-es lista A napokban felkerültek a legújabb tesztek az AnTuTu oldalára, amiből kiderül, hogy mik a legerősebb okostelefonok jelenleg a piacon. Mutatjuk az eredményeket. Az AnTuTu minden hónapban készít egy top 10-es listát, amin a legerősebb okostelefonokat mutatják be, az aktuális időszakban. A napokban felkerült egy újabb lista a Kínában kapható legerősebb készülékekről. Mindegyik termék a legerősebb […] The post Itt a legújabb AnTuTu top 10-es lista appeared first on GSMring.

  1. Mi az az allergia
  2. Decathlon 3 in 1 kabát női
  3. Zöld paradicsom saláta
  4. Sipka róbert szeged
  5. Csok települések listája
  6. Legjobb páros tetoválás
  7. Cseriti pont zugló adománybolt
  8. Építőipari munkák eger
  9. 24 hu friss hírek percről percre su
  10. Fa alu ablak szany
  11. Opel corsa alkatrész webáruház
  12. Donna bella pizzéria várpalota bay
  13. Akciós fenyő fűrészáru
  14. Online stream rtl klub
  15. A csúf igazság előzetes magyarul
  16. Www szuperinfo hu ózd 3